Állj mellénk! Legyél pártoló tag!

#Turi-Kovács Béla

Itthon hvg.hu

"Dolgozzon is és szüljön is!" - a Kövér-beszéd utóélete a Parlament folyosóin

"Szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogyha unokákat szülhetnének nekünk" - ezt Kövér László házelnök mondta a Fidesz december 13-i kongresszusán. Képviselők véleményét kérdeztük a következő ülésnapon. A kormánypártiak többsége egyetértett, olyannyira, hogy Turi-Kovács Béla szerint a férfiaknak is ez kell, hogy legyen az elsődleges célkitűzésük. Kiderült még, hogy Hoffmann Rózsa gyerekkorától fogva a szülésről álmodozott, Kerényi János életébe pedig nagy örömet hoznak unokái.

Itthon hvg.hu

Kormánypárti politikusok vallottak színt Simicska gecizéséről – videó

A legtöbb fideszes képviselő szerint nem létezik konfliktus Orbán Viktor és az őt legeciző Simicska Lajos között, vagy ha igen, az is a kettejük ügye. Olyan is volt, aki most jött haza külföldről, és nem is hallott az üzletember nyílt kirohanásairól. Egyedül Turi-Kovács Béla engedte meg, hogy "úgy látszik, Simicska egy ilyen őszinte ember". Kormánypárti képviselőket kérdeztünk a parlamentben Simicska Lajos nyomdafestéket nem tűrő nyilatkozatairól.

Itthon hvg.hu

Orbán ismét keblére ölelte a kisgazdákat

Orbán Viktor hétfőn hivatalában fogadta Turi-Kovács Bélát, a Kisgazda Polgári Egyesület elnökét. A felek úgy látják, hogy az elmúlt 10 évben folytatott együttműködésük eredményes volt. Megállapodtak, hogy a következő választáson a szövetségnek együtt kell indulnia.

Itthon hvg.hu

A Fideszben úgy látják, Schmitt helyzete tarthatatlan

A hvg.hu Schmitt Pált államfőnek ajánló fideszes képviselőket kérdezett. A válasz elől a többség kitért, aki azonban nyilatkozott, úgy véli: a doktori tanács döntése után Schmitt Pálnak le kellene mondania államfői posztjáról.

Itthon MTI

Egymásnak ellentmondva módosítanák a fideszesek az egyházügyi törvényt

Eltérően módosítaná a parlament emberi jogi bizottsága és a fideszes Turi-Kovács Béla az új egyházügyi törvényjavaslatnak azt a pontját, amely legalább százéves nemzetközi működéshez kötné az egyházzá nyilvánítást. A bizottság módosító indítványa húszéves magyarországi tevékenységet is elfogadna, míg a kormánypárti képviselő tizenöt év hazai működést is elegendőnek tartana.